utolsó frissítés: 2016. május 22.

Szövegtípusok, szövegfunkciók és íráshasználat az aranyosszéki temetési szertartásban. In: Cseri Miklós – Kósa László –T. Bereczki Ibolya (szerk.): Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón. Magyar Néprajzi Társaság – Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Szentendre. 2000.131-164. 

Szövegtípusok, szövegfunkciók és íráshasználat az aranyosszéki
temetési szertartásban

A  korábbi íráskutatás az írást technikaként, a magaskultúra sajátosságaként kezelte.Kutatása ezért is került át szinte kizárólagosan a paleográfia, az irodalomtörténet, utóbb a filozófia [1] körébe. Elsődleges kérdésként az alfabetizáció, valamint az írott szövegek irodalmiságának (stílus, lexikon) vizsgálata vetődött fel. A folklór szinte kizárólagosan oralitásként definiálódott, s kutatásának körében gyanússá, kerültté vált mindaz, ami írott formával rendelkezett, s az írott kultúra hatásának minősült [2]. Irodalomkutatás és folklórkutatás szinte napjainkig olyan mereven jelöli be kutatásterületét, hogy társadalmi csoportok kultúrája, illetve a kultúra bizonyos területei tudatosan vagy akaratlanul lefödetlenül maradnak. Illetve, mechanikus módon bizonyos szociális csoportok vagy kizárólagosan a magas vagy a népi kultúra hordozóinak minősülnek.  

A kutatásnak valójában kétfelé kell ágaznia. Egyrészt, az orális és az írott, valamint a népi és a magaskultúrát egyenrangúnak elfogadva elfogulatlanul vizsgálni kell kölcsönhatásukat, párhuzamos jelenlétüket, "határukat". Másrészt pedig az írás mint cselekvés, viselkedés antropológiai vizsgálata szükséges. A produktummal egyidőben vizsgálni kell azokat a motivációkat, attitűdöket, mechanizmusokat, amelyek az írás során aktivizálódnak, s amelyek a szöveg láthatatlan, implicit jelentését képezik. Illetve, a másik oldalon az írott szövegek használatának "rutinja" vár feltárásra. [3]

Magam az utóbbi években a téma különböző aspektusainál időztem el. Olyan kérdésekre igyekeztem választ keresni, mint: hogyan szerveződik át, tágul ki egy egyén élettere a levelezés hatására[4], hogyan épül be az írás mint cselekvés egy egyén életébe, illetve milyen tárgypopulácóba szerveződnek környezetében az írott szövegek [5], milyen funkciói vannak populáris környezetben az írásnak és az írott szövegnek [6]. Az írás képei címmel pedig  kiállítást szerveztem az írott szöveg  vizualitásának szemléltetésére. [7]

Itt most azt szeretném nyomon követni, hogy a temetés mint esemény milyen szövegtípusokat szevez egységbe, a hangzó és írott szövegek hogyan osztják el a funkciókat egymás között, a hangzó és  az írott szöveg hogyan szervez teret a maga számára. Illetve: változik-e a szöveg szerkezete, formája, mihelyt egy esemény (a temetési szertartás) szerkezetéből és szövegkontextusából kiszakadva környezetet cserél,  akusztikájáról mint intonációs metaforáról [8] lemondva vizuális kivitelezésben a halottra való emlékezés, a halottkultusz eszközévé válik. 

A temetés-kutatás, s ennek az utóbbi évtizedekben előretört ága, a Van Gennep-i szokásmodell [9] szerinti értelmezés a hangsúlyt a holttest eltüntetésére, a haláleset beállta miatti anarchia megszüntetésére tett kísérletre helyezte. Eszerint a szertartás az elkerülhetlen biológiai megsemmisülés, valamint káros következményeinek kollektív tudomásulvétele, elhárítása, a környezet és az emberi viszonyok olyanfajta átstruktúrálása, ahol a halottnak többé nincs helye. 

Az értelmezési paradigma helyességéhez nem fér kétség. A halál beálltától az elhantolásig megfigyelhető, a fájdalom megélését, kifejezését és fokozását szolgáló egzaltált viselkedés olyan pszichoterápiás stratégia, amely az egyént  a közösség segítségével és ellenőrzése alatt rövid időn belül átsegíti a tragédián. Az eljárás az európai parasztság gyakorlatában általánosan ismert. [10]

A halott visszajárásának megelőzése vagy elhárítása szintén általánosan ismert. A koporsó- és sírmellékletek, a halott utolsó kívánságának tiszteletben tartása, a temető gondozása, a sír meglocsolása, a koldusok megajándékozása ugyanazon motivációra vezethető vissza. A halott használati tárgyainak megsemmisítése, koldusnak való elajándékozása  olyan cselekvések, amelyek a halott megnyugtatását, láthatatlanná tételét, eltüntetését szolgálják.

A haldoklóhoz és a halotthoz való viszonyulás, a halottápolási és a temetési szertartás azonban egy másik tendenciához is igazódik. A temetési szertartás keretében rituális módon állított jelek (sírjel, fénykép, nyomtatványok) a halottról beszélnek ugyan, de valójában az élőkhöz, a túlélőkhöz szólnak. [11] A nagybeteg szándékainak, végrendelkezésének, utolsó kívánságainak tiszteletben tartása, a haldokló nevében elmondott rendelkezések, bocsánatkérés a halott szándékainak a halála utáni átmentése, kiterjesztése, továbbéltetése. Illetve, a halottról szóló orális és írott szövegek a halott emlékének megkonstruálását, kimerevítését, átmentését szolgálják. Az emlék egyik formája a narratív természetű biográfia. 

A homo narrans narratívumainak alapvető típusa a biográfia, ill. autobiográfia. Az egyént és történetét szoros, metaforikus, mágikus viszony köti egymáshoz. Az egyént reprezentáló történetek előadásának számtalan formáját említhetjük. Az ismerkedés tulajdonképpen bizalmas történetek kicserélését jelenti. Az individuum partikuláris története által határolja el magát a tömegtől. A gyimesi csángók a hagyományból választanak maguknak olyan keservest, amelyet a közösség magántulajdonnak ismert el, s ezért más nem énekelhette. [12] A munkahelyet megpályázó egyén kvalitásait curriculum vitae megszerkesztésével bizonyítja. Az új közösségbe kerülő, beavató rítuson áteső egyén tulajdonképpen az új főnökről, a tanárról bizalmas körben forgalmazott történeteket ismeri meg. A történetek státust teremthetnek az egyén számára, de ugyanakkor le is építhetik a tekintélyét. A történetek forgalmazásának minden közösségben szabályrendszere és piaca van, amelyet az egyén csak bizonyos mértékben ellenőrizhet. Az embert zsarolni és idealizálni lehet élettörténete által. Olyan alapvető morális-ideológiai rendszerek, mint a vallás, az állam, a filozófia napjainkig előszeretettel használják fel a rendszer megalapozójának biográfiáját az elvont értékek, eszmények, tartalmak népszerűsítésére.

 A biográfia mint az egyént reprezentáló narratív szöveg az ókori görög államtól kezdve folyamatosan népszerű. Kezdetben mindössze a költők és a filozófusok "érdemelték" ki ezt a privilégiumot. A reneszánsz viszont nagymértékben demokratizálta a biográfiát. [13] Az önéletrajz jóval későbbi, 18. századi képződmény. [14]

A temetési szertartásnak mint  a halott biográfiája megkonstruálása alkalmának elemzésére néhány aranyosszéki tereptapasztalatom ösztönzött.

A verses halottbúcsúztató a 17-18. században "alapvetően meghatározta a temetési rítust" [15] .A 17. században a társadalom felső rétege vette használatba. A kéziratos forma mellett lassan megjelent a nyomtatott változat. A szerzők a közösség életének vezetésében nagy szerepet játszó kántortanítók voltak [16] . 

Falusi környezetben való jelenléte a múlt századból gazdagon adatolt. Ipolyi Arnold a Magyar Mythologia című szintézisében (Pest 1854) a következőképpen írja le: "Külön tartatik még ezután a temetésnél az úgynevezett búcsúztató, melyben ismét csak a halott dicsérete, élete, különös eseményei elmondatnak, de az beszélve hozatik fel, mint vesz búcsút nem csak családjától, de lelkészétől, uraságátról, a falu közösségétől, mennél hosszabban s többektől annál méltóbban s díszesebben búcsuztatik el. Több helyütt még faluszerte legközelebb rokonai házaihoz körülhordatik gyász menettel, hol azután az ezeket illető búcsúztatási versszakok újra elénekeltetnek, a szokást Herodot a skytáknál is említi...Ma ezen búcsúztatást, mint tudva van, már a falu kántorai által énekeltetik, mire mindegyik nehány példányban általános formulákkal el van látva, amelyeket azután az illető esetre alkalmaz. Néhol még ezen énekek kezdő szakaiban, valamint refrainjeikben sajátságos kifejezések, teljes népies eredetiséggel jelentkeznek." [17]

Minthogy a halottbúcsúztatóról az utóbbi időben két összefoglaló munka is napvilágot látott, megállapításaikat fölöslegesnek tartjuk részletesen idézni. [18] Csupán azt tartjuk szükségesnek megemlíteni, hogy a legtöbb halottbúcsúztató vers Erdély területéről áll a kutatás rendelkezésére. Közöttük vannak az utóbbi évtizedekben készült szövegek is. [19] A Kríza Ildikó által említett Kalotaszeg és Gyimes mellett az irodalom előbb Nyárádmente [20] , utóbb  Szilágyság [21] , Marosszék [22] és a Bánság [23] területéről is jelezte a szövegtípus ismertségét.

Erdélyben a versek megírása az énekvezér mellett a népi költők önként vállalt feladata. [24] A saját kedvtelésből írott versek mellett széles társadalmi igényt fednek le. Verseik között van életkép, episztola, glossza, travesztia, paszkvillus, elbeszélő költemény, ima, emlékvers, elégia, dal, szerepvers, , köszöntő, epitáfium. A versek különböző alkalmakkor kerülnek bemutatásra keresztelő, lakodalom, nyugdíjba vonulási ünnepség, templomi, iskolai, óvodai műsorok, komemorációs ünnepségek alkalmával.

 Báró József városfalvi (Udvarhely) unitárius lelkész (1892-1980) mintegy 6oo halottbúcsúztatót írt. Kocsis Sámuel maksai (Háromszék) református lelkész (sz.1911) szintén versben búcsúztatta híveit. Kiss Dániel (sz. 1924) mezőkeszüi (Mezőség) földműves 1947 óta ír búcsúztató verseket. Az első versének születésére így emlékezik vissza: "Egy fiatalembert elütött egy orosz autó. 26-27 éves vót. Meghalt. Hazahozták 1947-be. S akkor az egész falu bánta, búslakodott a fiú után. A testvéremme diskuráltunk este hatig. Itt ahogy ültem az asztalnál, akkor...írtam egy verset. S akko mondtam, hogy meghallgatják, mit írtam. Mondják, hogy igen. Hogyha én lennék a lelkipásztor, hogy prédikálnám el ezt a fiatalembert. S aztat én leírtam versbe. Akkor az öregasszony azt mondja, te, nagyon szép, amikor a tiszteletes úr elvégzi a szertartást, akkor mondd el a verset. Akkor úgy is lett. Má akko pont elhíttak vőfélynek. Akko olyan formán vót a temetés. Vőfik vótak, leányok szépen feőtözve feketébe, úgy kísérték ki a temetőkertbe. E vót az első.

Nos, azután hogyha meghalt egy másik fiú, akko má úgy hittak, mind a papat. S aztán így kezdődett." Verseit általában mások szavalták el a temetésen. Néhány éve füzetbe gyűjti alkotásait.

1992-ben a trunki (Moldva) Fekete Jánosné Szabó Margit (sz. 1928) édesapja , Szabó István halottbúcsúztatói ténykedéséről számolt be. Négy osztályt végzett. Első versei  a falu kántorával társulva készültek. "Aztán azt mondja tátimnak, édesapámnak, István, csináljunk mü ketten verset...Úgy összekapcsolták, úgy csinálták, hogy világot bőgettek. No, István bácsi, azt mondja, ezt megtaláltuk. /.../Ott a szomszédba meghalt egy tizennyolc esztendős leány. Olyant csántak azzal a kántor úrral együtt. Egy búcsúztatást, hogy a világot megbőgették.Erőst szép vót. Ha valaki adódatt, örökké hitták" [25]

Az aranyosszéki Harasztoson a halottbúcsúztatás felől érdeklődve válaszolta 1999-ben az egyik adatközlő:  "Mostanába nem szabad. Az idén is írt egy  Kolozsváron lévő harasztosi kis nő búcsúztatót egy fiatal halottnak. És meg vót szólítva, hogy hát ez nállunk nem szokás./.../ Ami leírtam, ennek az utolsó halottnak a búcsúztatóját, az január 17-én volt, és azt leírtam, csak azért, hogy az apának elolvastam az én gondolatomat is hozzátéve. Megvan, itt van. Úgy írtam le, vigasztaljam vele az apát."

A fenti közlésből tehát az derül ki, hogy a faluban az egyházi tiltás miatt a nyilvánosság elől visszalépve él a halottbúcsúztatás szokása. Aki vét a szabály ellen, az "meg lesz szólítva."

 A tiltás tulajdonképpen hosszú ideje, a 17. századtól  érvényben van. A lelkészek által gyakorolt halottbúcsúztatásért az egyház a lelkész felfüggesztését helyezte kilátásba. Emiatt az idők folyamán a gyakorlat a kántorok és parasztkántorok kezébe került át. [26] Illetve a tiltás nyomán megszületett kompomisszum értelmében a tulajdonképpeni egyházi temetési szertartás keretéből kiszorult, az áldás utánra tevődött át. [27] Az erdélyi egyházkerületben a 2000. évre nyomtatott református falinaptár a tiltást ily módon fogalmazza meg: "Helytelen és tiltott szokás az olyan búcsúztatás, amelyben a halott atyjafiaitól és ismerőseitől név szerint búcsúzik." [28]

Kérdéseinket e helyzet ismeretében ismételjük meg: milyen valós igényt elégít ki a halottbúcsúztató, hogy a tiltás ellenére napjainkig is fel-felbukkan? A halottbúcsúztató láthatatlan, lappangó állapotban való fenntartása milyen szerepeket, attitűdöket és (emberek közötti, hívek és egyház közötti ) viszonyokat állandósított, "intézményesített"? Miért vált át a halottbúcsúztató a másodlagos írásbeliségből az elsődleges, mondhatni kizárólagos írásbeliségbe? És végül: a név szerinti búcsúztatás tiltott volta milyen módon hatott ki a szöveg tartalmára, (orális/írott) formájára és terjesztésére?

E kérdések megválaszolása előtt azonban szükséges néhány általános megállapítást tenni.

1.Az aranyosszéki halottbúcsúztatás meglétéről a múlt század második feléből van feljegyzés. Orbán Balázs írja munkája Aranyosszékről szóló kötetében: "Aranyosszéken többhelyt, de főleg itt Kocsárdon megvan az az ős szokás, hogy temetések alkalmával, miután a lelkész végezte teendőjét, egy székely áll a sírra a végtisztességet megadni a halottnak, mikor a boldogult rövid életrajza s emlékének megáldása után, a halott nevében búcsút veszen a visszamaradott szülők, testvérek és rokonoktól." [29] Jankó János ismeretei szerint a halottbúcsúztatásra a templomban került sor: "A praedicatió és könyörgés után a pap a halottat elbúcsúztatja atyafiaitól, rokonjaitól, minden jó szomszédjától." [30] Torockón hasonlóképpen zajlott a szertartás: "A nép aztán a koporsót magára hagyja, bemegy a templomba, a rokonok egyenkint elülnek a siralmasok székibe, énekelnek, könyörgést, prédikácziót és búcsúztatást hallgatnak." [31]

Most vegyük számba azokat az adatokat, amelyeket az 1999-2000-ben minden aranyosszéki falura kiterjesztett gyűjtés eredményezett.

Mészkőn nem emlékeznek a szokás meglétére. Ennek ellenére családi irattárban megmaradt az l88l-l943 között élt Gálffy Sámuelné Borbély Róza földművesasszony kézirata, amelyben halálra készülve maga búcsúzik el családtagjaitól és ismerőseitől. Minthogy valami oknál fogva férjére neheztelt,  férjének neve nem szerepel a megszólítottak között. Fronton lévő fiainak ezen az úton küldött üzenetet. Lánya, az 1921-ben született Gálffy Eszter, lánytestvére halálára 1985-ben írt próza formájú búcsúztatót. "Ezt szóról szóra olvasta fel a pap a templomban". [32]

Kövenden évtizedekkel ezelőtt szintén szokásban volt a halott verses búcsúztatása. A gyűjtés során írott búcsúztató nem került elő, mindössze a kercsedi Tornyainé Gál Margit (sz.1950) mondta el egy 1963-ban memorizált búcsúztató töredékét. A haláleset tragikus volta miatt a környékbeli falvakból sokan vettek részt a temetésen, az adatközlő is. A tragédiáról így számol be: "1963-ban volt. Szabó Palkó iskolába járt még. Kövenden volt. A bátyja, Szabó Gyula traktorista volt. És kinn a kövendi határon szántottak. És ő mindig szökött el és ment a határra, hogy üljön fel egy kicsit a traktorra. S akkor nem kabinas traktorak vótak. Ő ült a sárhányóra. S ahogy szántott a testvére, Gyula, leesett, leszökkent a sárhányóról, éppen a traktor kereke alá. Próbálták felemelni a traktort. De már megnyomta." A búcsúztatót Ábrahám Sanyi írta.

Egy értelmiségi emlékezete szerint az 1960-as évek elején Kövenden  egy halottbúcsúztató versben hangzottak el a következő sorok:

         Mondja meg a mennyországban,
         Hogy itt kollektív gazdaság van.

Aranyosszentmihályról egy halottbúcsúztató vers került elő [33] . A halott fiatalon hunyt el, kórházi műtét során. Az adatközlők szerint az 1960-as évekig  a temetésen Pálfi Zsiga "szónokolt". [34]

Aranyosegerbegyen versben történő halottbúcsúztatásra nem emlékeznek. A temetésen a falu dalárdája énekel, s az énekkar egy tagja emlékbeszédet mond. [35]

Aranyosgerenden egy, Gerendkeresztúrról a faluba költözött nő ír búcsúztató verset. [36]

Aranyosrákoson Makó Sanyi cigányprímást szokták meghívni a temetésre hegedülni. Halottbúcsúztató verset is írt, hegedűkísérettel adta elő. Halála után a halottbúcsúztatás elmaradt. [37]

Csegezben az 1940-es években Ferenczi Ferenc unitárius énekvezér írta meg és adta elő a halottbúcsúztatót. A faluból való távozása után megszűnt a búcsúztatás. [38]

Felvincen az utóbbi időben nem búcsúztatják a halottat. A munkaviszonyban lévő férfi temetésén viszont a vállalat egyik alkalmazottja megemlékezik a halottról. "A gyáristákhoz kijön a főnök s az felolvassa a munkahelyiről. Egy megemlékezés formába. Elbúcsúztassa a kollégáktól, s a munkahelyén hogy volt." (Kiss Albertné Nagy Irén sz.1919)

Bágyonban az 1915-1967 közötti időszakból öt búcsúztató vers került elő. A szerzők Csép Titi, Csiki József és Ferenczi Ferenc. Ez utóbbi a templomban orgonakísérettel adta elő a verset. [39]

Várfalváról az 1912-1979 közötti időszakból 15 halottbúcsúztató vers bukkant fel. A legkorábbi szöveg szerzőjének neve ismeretlen. Feltételezhetően Vincze János egyszerű fazakasmester volt, aki az emlékezet szerint a temetőben olvasta fel a verset. [40] 1917-ben a fronton elhunyt fiatalember emlékére "hű bátya - ki jelenleg rokkant katona - Dénes Lőrincz" írt verset. Az 1950-es években Csegezi Ferenc tanító szerkesztette meg a halottbúcsúztató verseket. 1959-ben az unitárius egyház a faluban született Pálfi J. Dénest hívta meg kántornak. A kántori teendőkkel együtt a halotti búcsúztatók írását és orgonakísérettel való előadását is átvette. Élete alakulásáról a következőket tartotta fontosnak elmondani: "1936-ban születtem. Hét osztályt végeztem. Öreg szüleim voltak, nem tudtam menni továbbtanulni. Én itt maradtam velük. Kovácsinas akartam lenni. Elmentem a bátyámhoz. Aztán két hét után valamin összetűztünk s otthagytam. Mondtam anyámnak, én oda vissza többet nem akarak menni. Menjen el a papnénihez, engem tanítson meg zongorázni.

Úgy is lett. Megtanítatt zongorázni. Már tudtam kántorizálni. Akkor aztán felmentem a teológiára, egy év alatt elvégeztem a kántorképzőt. Így lettem kántor. Elkerültem Kövendre. Hét évet. S aztán meghívtak Várfalvára. Itt vagyok azóta. Dalárdát alakítottam. Most is fungál.

Előttem egy egy tanító volt a kántor. Ő is írt búcsúztatókat. Én játszottam a zongorán, ő meg énekelt. Mikor idejöttem, aztán átvettem."

Első emlékezetes szereplése:

"Vót egy tanító, nem vót senkije, nem vót megnösülve. Aztán a családbo három szerencsétlenség történt. Az egyik fiútestvére belefulladt az Aranyosba. Az apja elesett kint a mezőn. Tél vót, megették a csókák. És őtet elütötte az autó. S akko ezt elkezdtem összetenni, hogy milyen érdekes dolgok vannak. Hogy egyik beléfullad az Aranyosba, a másikat megeszik a csókák, a harmadikat elüti az autó. S így belefoglaltam. Hát az emberek úgy sírtak. - Hogy tudtad így összeszedni? Zokogva sírtak."                                                                                            

 Pálfi J. Dénes a verseket a gyászoló család felkérésére írta. Előzetes mintát nem használt. Az évek során viszont a bevált fodulatokat és formulákat annyira begyakorolta, hogy azok több versében ismétlődnek. Egy éjszaka kellett a vers megírásához. [41] A verset a  Jer, temmessük el a testet kezdetű, 289. számú unitárius ének dallmára adta elő a templomi temetési szertartás zárásaként. Külön a versírásért nem kapott sem fizetséget, sem adományt a család részéről. Népszerűsége, sikerei őt is, feleségét is kielégítették.

A falu lelkésze az 1980-as években püspöki rendeletre hivatkozva beszüntette a kántori halottbúcsúztatást. S bár a hívek azóta is sokszor felkérték halottjuk búcsúztatására, Pálfi J. Dénes - maga is fájdalommal - elutasította kérésüket.

Ugyanakkor azt is szükséges megemlíteni, hogy tizenhét alkalommal volt vőfély. A lakodalmi versek megírásában, alakításában is jártasságra tett szert.

Harasztoson évtizedeken keresztül , az 1980-as évekig Király Ferenc írta a halottbúcsúztató, a lakodalmi, a konfirmációi  és egyéb alkalmi verseket. Verseit nem őrizte meg, a temetés után szétosztotta. Harasztosn jártunkkor már annyira idős és gyenge volt, hogy beszélgetésre nem kerülhetett sor. A búcsúztatás tiltott volta miatt a faluban Király Ferenc egyetlen versét sikerült megszereznünk lemásolás végett.

Király Ferenc visszavonulása után a faluban senki nem vállalta a versírást. Ezért esetenként egyik-másik hozzzátartozó írja meg a búcsúztatót.

Összefogalóan tehát az mondható el, hogy a zömében protestáns (református és unitárius) lakosságú aranyosszéki falvakban  századunk közepéig általános volt a verses halottbúcsúztatás.

A kántor, a kántortanító vagy egy tehetséges versíró állította elő a verset. A szokás a az utóbbi években-évtizedekben számolódott fel, az egyházi tiltás miatt.

A halottbúcsúztató mindenkit megilletett. A szöveg élére cím került, amelybe a halott neve épült be. Leggyakoribb az X.Y. búcsúztatója típusú cím (Koronka Géza búcsúztatója, Balla Ferenc búcsúztatója, Pálfi K. Pál búcsúztatója, Vagyas Károly búcsúztatója, Németh Zolti búcsúztatója, Dávid Tamás búcsúztatója). Várfalva századeleji költője az X.Y. végbúcsúja típusú címet kedvelte (Fodor Krisztina végbúcsúja, Gadó Zéfi végbúcsúja). Egyéb címvariánsok: Bucsuztató Pálfi D. Domokos felett, Várfalvi Dénes István búcsúverse, Búcsúztató néhai Fodor Tamás részére.

A búcsúztatásért a szerző nem várt el és nem kapott fizetséget. Ezért nem érvényesül a terjedelem és a társadalmi presztizs közötti lappangó  összefüggés. A versek általában strófikus szerkezetűek. Az átlagos terjedelem 20-25 x 4 sor. De előfordul 10 és 30 strófából álló vers is. Előadása általában 30-40 percet vett igénybe.

2. A műfajról készített elemzésében Kríza Ildikó , s nyomán Bartha Elek a halotti búcsúztatók három szerkezeti egységét különíti el. Az első rész a bevezető, amely a halott életkorára, a halál okára és körülményeire utal. A második, terjedelmében jelentősebb rész maga a tulajdonképpeni búcsú. A harmadik, záró rész a temetés soron lévő eseményére mozgósít, a halottért való imára szólítja fel a jelenlévőket. [42]

Ez a szerkezeti modell az aranyosszéki halottbúcsúztató versekben is ismétlődik.

Alább a szerkezet lineáris tagolása helyett szeretnénk azokat a motívumokat számbavenni, amelyek a szövegben meg-megszakadva, ismétlődve, de többé-kevébé rekonstrouálható szövegszerkesztői logikát követve,  előfordulnak.

A helyzetkép a búcsúztatás aktusának tágabb kontextusát nevezi meg. A szerző gyakran természeti képet választ, hogy retorikai fordulattal a temetés, a haláleset tragikumát ellentétezze vagy analógiába állítsa. Ez az eljárás a szerző számára lehetővé teszi az emberi sorsnak egy természeti, természetes folyamatra való ráhangolását, illetve, fiatal halott esetében a halál természetellenes, tragikus, abszurd voltának hangsúlyozását.

          Most nyílik a búza virág
          Oh de szép is ez a világ
          Szép most minden körülötünk
          Mégis szomoru a szivünk (Várfalva, 1950-es évek)

          Szép tavasz van virág nyílik
          Giza nénit ki kisérik. (Várfalva, 1957)

A Pünkösdnek jeles napján
Felkelt a nap tüzes szárnyán.
Melegen süt le a földre,
Az Aranyos mélységébe.
Tele volt az erdö néppel,
Madárdallal, vigkedéllyel.
Mindenki ott oly boldog volt,
A víz szélén játszadozott. (Várfalva, 1983)

Mind a három hegy munkása
Itt nyugszik a koporsóba
Binbo fakad most az ágon
Uj életet önt a fákon. (Várfalva, 1957)

A helyzetkép gyakrabban a halott jelenlétére, a gyászra, a halálra figyelmeztető harangszóra utal.

          Halkan kondul a kis harang,
          A mi szivünk majd meghasad. (Várfalva, 1955)

Megkondultak a harangok.
         Ferencz bácsit hivják azok. (Várfalva, 1957)

Óh de búsan szól a harang,
         Egy családban mély bánat van. (Várfalva, 1956)

        Hétfőn délbe a harangok
        A faluba sírva-ríva
        Szomoruan megszolaltak
        És egy ifjut elsirattak. (Aranyosszentmihály,1960-as évek)

        Vajon miért harangoznak
        S a harangok miért szólnak
        Oly szomorún olyan búsan
        Szívet rázó fájdalmasan . (Bágyon, 1967)

A helyzetkép sokszor a szenvedő családot, a felravatalozott halottat jeleníti meg:

          Óh, de búsan szól a harang,
          Egy családban mély bánat van.
          Öt szép gyermek s édesanyjuk,
          Sírnak ök mert nincsen apjuk. (Várfalva, 1956)

A mészkői halottbúcsúztató helyzetképe a versírás helyzetét nevezi meg:

          Bús énekem miként kezdjem
          Penamot kezembe vegyem. (Mészkő,1943)

Az aranyosszéki halottbúcsúztatók sajátossága, hogy a helyzetkép hosszú megszakítással folytatódik, s a verset lezáró, a búcsút keretbe foglaló strukturális egységet alkot. A kép újrafelvételét a vers elején található formula megismétlése vagy variálása teszi lehetővé. Gadó Zéfi  búcsúztatója helyzetképének formulái: Halkan kondul a kis harang (1. strófa), Szépen bug fel az orgona (19. strófa); Fodor Tamás búcsúztatója: Temetésre szól az ének (1. strófa), Föl bug most már az orgona (21. strófa); Balla Dénes búcsúztatója: Óh, de búsan szól a harang (1. strófa), Búgjon föl most az orgona (23. strófa); Tivadar Ferenc búcsúztatója: Megkondultak a harangok (1. strófa), Búsan szól az orgonaszó,/ Kondul is már a harangszó (17. strófa); Fodor Krisztina búcsúztatója: Vigyázzatok jön a motor (1. strófa), Jött a motor s már mennem kell (12. strófa) stb.

A helyzetkép olykor szertartáirányító utasítással kapcsolódik össze. A halott vagy az őt búcsúztató kántor a temetőbe való elindulásra szólítja fel a gyászolókat: Bugjon föl most az orgona,/Kísérjen el búcsú hangja (Várfalva, 1956). Bár ez a motívum az aranyosszéki szövegekben aránytalanul ritkábban fordul elő, mint a szakirodalom által ismert példákban.

A biográfia, autobiográfia [43] motívuma változó, egy-két sortól  néhány strófáig nyúló terjedelemben követi a helyzetképet és előkészíti a búcsút. Általában a halott nevét [44] , életkorát, családi állapotát, foglalkozását, társadalmi státusát, életének fontosabb eseményeit (frontszolgálat), betegségét és annak lefolyását, halála okát és körülményeit nevezi meg. Ezek az elemek a halott azon személyi tartozékai, amelyek valamikori létezését bizonyítják, emlékét és életpályáját megidézhetővé teszik. [45]

Az életrajz megszerkesztésében kettős szelekció és interpretáció érvényesül. A halott életrajzát tulajdonképpen a család vagy valamelyik megbízott családtag állítja össze, közli a búcsúztató szerzőjével, aki az életrajz megszerkesztését, textualizálását, interpretálását, értékelését végzi el. Szerepe a halott életpályájának az érvényben lévő életpályamodellhez való közelítése, az életpálya, a halott teljesítményeinek értékelése. E kettős szelekció során kirostálódnak a halott életének negatívumai, illetve a megszerkesztés által a halott élete ráhangolódik egy általános, elfogadott életeszményre. Az így megszerkesztett életrajz hivatott a búcsúztatás során az emlékezet számára kimerevíteni, popularizálni a halott életpályáját. Az élettörténet véglegesítése egyúttal a hagyományban élő szövegkliséknek, formuláknak az élettörténethez való hozzárendelését is jelenti.

A biográfia megszerkesztésére mind a család, mind a búcsúztató személy nagy hangsúlyt fektet.A család erre általában felnőtt, megfontolt férfiembert, tanult családtagot hatalmaz fel. Kettejük kollaborálását minden, a szakirodalomban  megszólaltatott szerző hangsúlyozza. [46] Egy harasztosi asszony emlékezetében jelentős teljesítményként maradt meg a maga hozzájárulása: "Amiko az én édesanyám meg vót halva, Ferenc bácsi / Király Ferenc, a búcsúztató/ jött lefelé. Mi Ferenc bácsiékka laktunk egy utcába. És éppen tehéncsorda jött s itt jött felfelé s akko mondtam, Ferenc bácsi, nagyon megkérem, hogy írja le az én anyámnak az életrajzát s a búcsúztatóját. S há, fiam, nem tudam. Na, mondam, hagyjon békét, me leírom én. Én írtam le az életrajzát. Úgy a faluba senkit nem prédikált el, ahogy az én anyámat. Béjöttem, sírtam, s leírtam. Hogy ő milyen életet élt, hány éve vagyunk árvák. Növelt két árva gyermeket."(Széll Sándorné Horváth Anna sz.1927) Ugyanígy értékelődik fel a mészkői Gálffy Eszter emlékezetében is az egyetlen általa írott, a templomban a pap által felolvasott halottbúcsúztató.

Az 1955-ben meghalt Fodor Tamás életét így foglalja össze a búcsúztató:

          Fodor Tamás a jó ember
          Öreg korra nyugalmat nyert
          Mint a búza ha megérett
          Tamás bácsi is megpihent
          Legkedvesebb munka helye
          A Vároldal és környéke
          Mert e helytől is búcsúzik
          A koporsó mélyén nyugszik
          Jó munkás volt életében
          Bízott minden gyermekében
          Szeretettel vették körül
          Az élete megkönnyebbült./.../
          A munkája dicsérte őt
          Mind végig és mind azelőtt. (Várfalva , 1955)

 A búcsú a halottbúcsúztatás legnagyobb terjedelemben kifejtett motívuma. A szöveg tulajdonképpen a rituális búcsúzkodás forgatókönyve. A szöveg szerkezete a halott társadalmának szerkezetét modellálja. A hozzátartozókat és ismerősöket rendre megszólítva a halál tényének elfogadására, a fájdalomnak a holttest jelenlétében való kifejezésére ösztönzi a jelenlevőket. A búcsú leggyakrabban az élők  Isten gondviselésébe helyezését tartalmazza.   Ugyanakkor  lehet köszönetmondás az ápolásért, bocsánatkérés a tévedésekért, illetve megbocsátás a halott ellen elkövetett vétségek miatt.

           Vagyas István hütestársam
           Könnyeidet már ne lássam
           Úgy is szenvedtem eleget
           Vagyas István Isten veled. (Várfalva, 1912)
            Isten áldjon jóságtokért
           Testvér szerettekért
           Isten legyen már veletek
           Virágoztassa éltetek. (Bágyon, 1915)

           Búcsúzom tőletek kedves Após, Anyós
           Nehéz az elvállás mert ez igen gyors
           De ha ezt mérte rám Isten keze
           Bucsuzom és máris megyek vele. (Harasztos, 1981)

           Halotti tisztességtevők
           Nektek is mindent köszönök
           Köszönöm, hogy rendeztetek
           Isten legyen tiveletek.  (Várfalva, 1912)

          Megbocsátok mindent nektek
          Köszönöm hogy szerettetek
          Köszönöm hogy eljöttetek
          Isten legyen ti veletek. (Várfalva, 1977)

          Bocsásatok meg ha valamit vétettem
          Mert én ezzel az életből közületek kiléptem. (Harasztos, 1981)

A búcsúval tulajdonképpen összefonódva, folytonosan megszakadva és újrakezdődve hangzik el a végrendelkezés, a társadalmi kapcsolatoknak a halott szempontjából történő átrendezése. [47] Tartalmában, szándékában egyaránt változatos. Lehet az árvák, az özvegyen maradt házastárs, a támasz nélkül maradt szülők megsegítésére való felkérés, a testvéri szeretetre való felszólítás, a halott emlékének őrzésére, a sír látogatására való kérés.

          Emlékimet őrizzétek,
          A siromat kezeljétek. (Várfalva, 1957)

          Segítsed testvéreidet,
         Tartson össze a szeretet. (Várfalva, 1956)

         Helyettem árváimnak szülei legyetek
         Hogy felneveljétek itt közöttetek. (Harasztos, 1981)

         Vigyáz reá segítsed őt,
         Ugy hogy tettük mi azelőtt
         Ne érezzen semmi hiányt
         Szeresse az édes apját. (Várfalva 1957)

A halottbúcsúztatót általában a halott nyugalmára vonatkozó kívánság zárja.

          Legyen csendes pihenése. (Várfalva, 1955)

          Könnyű legyen sirom hantja. (Várfalva, 1956)

          Sirod fellett béke lengjen
           Isten veled s velünk. Ámen. (Bágyon, 1915)

            Sirodon az idegenbe
            Folyton tartó béke lengjen.
            Álmodat ne háborítsa
            Ágyúk s puskák ropogása
            Isten veled, jó éjszakát
            Adja meg tested nyugalmát. (Bágyon, 1916)

            Vagyas Károly könyű legyen
            Ott a főld az idegenben
            Mi is búcsuzunk te tőlled
            Legyen csendes pihenésed. (Várfalva, 1977)

E motívum a halott elbocsátásának, feloldásának beszűkült változataként őrződött meg. A sírfelirat, a gyászlap, a koszorúfeliratok, a nekrológok, olykor a lakodalmi búcsúztatók  frazeológiájában egyaránt megtalálható. Az 1760-ban meghalt "néhai Tekintetes M. Suki Judith Asszony" búcsúztatója befejezésében a motívum explicitebben található meg: El bocsát már téged az Isten szolgája . [48]

A motívumok közül végül az élet és a halál fölötti meditációt kell megemlíteni. E szövegrészek valójában a halálesetek alkalmával gyakran elhangzó formulák, illetve ezek kifejtései.

 Onnan nincsen visszatérés. (Várfalva, 1955)

 Sorsom el nem kerülhettem,
Hisz a halál oly kegyetlen. (Várfalva, 1979)

Ifjak, szépek vigyázzatok,
Szépségtekbe ne bizzatok.
A szépségek elavulnak,
Az örömök hamar mulnak./.../
Látjátok, hogy mi az élet,
Hogy egy ifju sem remélhet. (Várfalva, 1970-es évek)

Ilyen ez az élet sorsa
Eröl nem tehetünk soha. (Várfalva, 1970-es évek)

A halál kérlelhetetlenségét, az élet mulandóságát, a belenyugvás szükségességét  nem csupán a tételes kijelentések nevezik meg. A versek képanyaga implicit módon ugyanezt a tartalmat sugallja. A metaforák és igék szintjén az ember, az emberi élet  és a növény (virág, gabona,fa, falevél) és mulandó életének párhuzama teremtődik meg. [49]

Egy néhány halottbúcsúztató erre utaló nyelvi anyagát gyűjtjük össze: mint tört virágra harmat száll; életed be hervadozó; reám örök tavasz virul(Bágyon, 1916); nem volt érett a halálra (Várfalva, 1956), mint a búza, ha megérett (Várfalva, 1955), leszakította a halál (Várfalva, 1977), letörtem; én a nyiló virág, fonyadt füvé váltam (Harasztos, 1981), lehullok, mint a falevél(Várfalva, 1970-es évek).

Hasonló szemantikai jelentéssel rendelkezik a gyertya, a láng metafora: kialudt életem lángja (Várfalva, 1970-es évek), életemnek gyertyája (Várfalva, 1917).

 A halál a halottbúcsúztatók értelmezésében megnyugvás, a sír haza: örökös nyugvóhely;  pihenésem nem lesz könnyebb(Szentmihály, 1960-as évek), édes lesz ott megpihenni (Várfalva, 1955), a sír keble;pihenjen fáradt teste (Várfalva, 1956), megpihent (Várfalva, 1955), örök új hazát cserélek; Isten szolitott el, ölébe  megyek; örök síri álmom (Harasztos, 1981).

3. A halottbúcsúztató szövegkörnyezetének változásában a fordulópontot a prédikációtól való eltávolódása okozta.A 18. század közepén a halottbúcsúztatót az egyház biztosította. Amikor 1766-ban  "Néhai Tiszteltes Iffjunak, bizonyos idejig a' Szász-Városi Nemes Oskolában tanitó érdemes, Tudós, és ditséretes maga viselésü Oskola Mesternek, Nemes és nemzetes V.H. Eperjesi Gábor Uramnak" a temetése lezajlott, 'ami pedig pénzéböl meg-maradott, a' magáébol is potolván N. Borosnyai N. Sigmond, a' Halotti Prédikáciot, Orátiot, Bútsúztató, és más Verseket, Genealógiáját, és Vitáját, örök Emlékezetire Néhai kedves Öttsének N. Enyeden kinyomtatta." [50] A halottbúcsúztató tehát egyazon szövegsorba illeszkedett a prédikációval és az orációval, a halott genealógiájával, biográfiájával ("Vitájával"), s az alkalomhoz illő versekkel. Hasonló meta-szöveg több korabeli kéziratban rendelkezésünkre áll.

A prédikáció után elhangzó, a hozzá kötődő halottbúcsúztatót is áthatotta a filozofikus-meditatív hangulat. Az aranyosszéki halottbúcsúztatók előbb ismertetett, a helyzetre, a fizikai környezetre (harangzúgás, orgonaszó, holttest) való utalás a szöveg provincializálódását, gyakorlatiassá válását, konatív funkciójának kiterjedését mutatja. A konkrét utalások helyett a múlt század középi versek kezdő sorai sokkal légiesebbek. Egy Kolozsvár környéki településen 1861-ben másfél évesen elhunyt kislány búcsúztatójának kezdősorai:

Végzés az a természetben
Ki születik az életben
Porrá legyen s el enyészszék
Hogy sir hantyai emészszék.
Ugyanezen év másik halottjának, a 31 évesen meghalt férfinak a  búcsúztatója pedig:

Gyász halál biradalmadnak
Mi gyönyörüséget adnak
Mert ifjakat s véneket
Le kaszálsz te mindeket
Nem nészsz te ifjura s vénre
Boldog vagy szerencsétlenre
Nem válogatod orcáját
Király vagy koldus nagyságát.
Szintén 1861-ben hunyt el az a Fábián Anna is, akinek búcsúztatója így kezdődik:

Világ világ csalárd világ
Nintsen benned állandoság
A mit igérsz el mulando
Testünk Várais bomlando
Sokat igérsz s keveset adsz
Végre a sir gödrébe raksz
Nints tehát hozzád mit bizni
Jobb más életre költözni. [51]

A halottas énekköltészetről szóló tanulmányában Katona Imre négy műfajt határol egy egymástól: a siratót, a virrasztót, a búcsúztatót és a balladát. [52] Kríza Ildikó a halottbúcsúztatók és a siratóballadák hasonlóságaira hívja fel a figyelmet. [53] Bartha Elek további kapcsolatot lát a prédikáció és a sírfelirat között. [54]

A kapcsolatok keresése valóban indokolt. Ismeretük nem csupán a halottbúcsúztató műfaji határainak megértéséhez vezet közelebb, hanem azoknak a szövegtípusoknak és beszédmódoknak a megértéséhez is, amelyek a temetést mint eseményt behálózzák, kommunikációs hálózatát feltöltik. A haláleset beálltától a halotti tor befejeztéig tartó néhány napos időszak egy olyan egységes , s ugyanakkor evolutív  eseménysor,  amelynek során egymást kiegészítő szövegtípusok és beszédmódok váltogatják egymást. E szövegek funkcióját és alaptónusát a halott fizikai közelléte, valamint hamaros eltűnése  határozza meg. A szövegek funkciójának és jelentésének megértése csupán ezen a zárt kontextuson belül lehetséges. A funkciók szintén a temetési hagyomány részét képezik, ezért a betöltésükre szolgáló szövegek hosszú távon változatlanul adódnák át. Mind megformáltságuk, mind használati módjuk tekintetében rituális vagy ritualizált szövegnek minősíthetők. [55]

A temetési szokáskör szerkezetébe különböző rituális és ritualizált szövegek épülnek be. Ezek egyik része egyházi, vallásos szöveg (ima, ének, prédikáció). A szövegek egy másik csoportja a rituális viselkedés szöveganyaga: be-, illetve elköszönés (Isten nyugtassa, Isten nyugossza meg), kondoleálás (Őszinte részvétem, Osztozunk fájdalmukban, Vigasztalódást kívánunk), az ital elköszöntése(Isten nyugtassa a halottat, A Jóisten nyugtassa meg, Az Isten nyugosztalja, a hozzátartozóinak vigasztalódást, A jó Isten nyugtassa békében), a torra való meghívás (A halotti házhoz szívesen látunk mindenkit a torra, A gyászoló család szívesen lát mindenkit a torra),a torról való elköszönés ( Az Isten nyugtassa meg az elhunyt felebarátunkat s a családnak vigasztalást),  a halottra  és a halálra vonatkozó kijelentések . Ez utóbbi szövegcsoportból is egy recens gyűjtés alapján idézhetünk: Ő már megnyugodott, Nyugodjan csendesen,A halottól nem kell félni, csak az élőtől, Mindent ki lehet ciglizni, csak a halált nem, Fiatal volt, még élhetett volna, Ne sirassad, mer ő már jó helyt van, Szép halála volt, Még sokat élhetett volna, Neki megváltás volt a halál, Mindnyájunkra ez vár.

Az aranyosszéki szertartásban további szövegtípusok határolhatók el.

A halottsirató közeli hozzátartozó részéről elhangzó recitált szöveg,  részben a búcsú, a fájdalom kifejezését, részben a közösségi elvárásnak való megfelelést biztosítja. Az utóbbi években visszaszorulóban van.  Néhány faluban a legutóbbi temetéseken is hangzott el halottsiratás (pl. Székelykocsárd).

A virágkoszorú készíttetés és átadás a század első felétől növekvő tendenciát mutató szokáselem. Ma olykor 25-30, sőt 40 koszorú is összegyűl a halottas házban. A koszorú készíttetés a családtagok és közeli hozzátartozók kötelessége. A Küküllő menti falvakban például füzetbe jegyzik a koszorút adományozó ismerősök nevét, hogy alkalomadtán visszatérítsék az "adósságot". Átadása, a ravatalon, majd a sírhanton való elhelyezése meghatározott szabályokhoz igazodik. Expanziójával együtt jár frazeológiájának megállapodása. Az Aranyosszéken összegyűjtött koszorúfeliratok tartalma  a szöveg kettős funkcióját mutatja. A szövegek egyik része az emlékállítás szándékát jelzi (Felejthetetlen drága jó testvéremnek, Drága jó édesanyámnak, Drága szomszédunknak). A  szövegek egy másik része a búcsú aktusába illeszthető, fogadalmat vagy kívánságot fejez ki (Örök búcsút veszünk, Utolsó üdvözlet, Emléked örökké  élni fog, Nyugodj békében).

A nyomtatott gyászjelentő Aranyosszéken a múlt század közepén jelent meg [56] . Előbb városi és elit (nemesség, értelmiség, polgárság) környezetben terjedt el. A 20. század első felében használata általánossá vált az iparosok, munkások és földművesek körében is. Szövegében több funkció rétegződik egymázra. Szertartásirányító (konatív) funkcióját a szertartás körülményeinek(időpont, hely, a gyászszertartás felekezeti típusa, engesztelő szentmise áldozat időpontja) megnevezése által tölti be. A gyászoló család tagjainak megnevezésével,  a család szerkezetének jelzésével genealógiai funkciója van. A szöveget záró utolsó mondatok a búcsú gesztusának körébe sorolható fogadkozások, kívánságok. Kijelentéseinek egy része az életről, az elmúlásról, az emberi hivatásról szóló meditáció. A gyászjelentőt valójában a biográfiai funkció dominálja. A halott életrajzi adatainak megnevezésével (születés, halál, családi állapot, leszármazottak, foglalkozás, közéleti szerepek, háborúban való részvétel) az életpálya keretét, fordulópontjait és individuális teljesítményeit nevezi meg.

Aranyosszéknek megszakítás nélkül nem volt regionális sajtója. A századelő két lapjában, az Aranyosvidékben és az Aranyosszékben, akárcsak a központi (Kolozsvár, Budapest) napilapokban hamar meghonosodott a Necrolog, Gyászjelentés, Gyászhír rovat. Míg korábban a nekrológ közismert, köztiszteletben álló személyiségek halálhíréről számolt be, a 19. század végére a műfaj a családi, nemzetségi kapcsolatok mezejében lokalizálódott. Terjedelme megrövidült, szövege pedig formalizálódott. Funkcióját tekintve szertartást szervező, biográfiai, búcsúztató és a halott emlékét ápoló jellege van. Ma az aranyosszékiek szórványosan a megyei napilapban adnak fel nekrológot.

Aranyosszéken a kőbányák közelléte miatt a sírjelek hagyományosan is kőből készültek. A könnyen csiszolható és véshető hidasi kő, valamint a márvány megmunkálása specialisták tudását vette igénybe. A kőtömbök csiszolt felületei terjedelmes szöveg felvésését tették lehetővé. A betonkeretbe foglalt márványlap alkalmazása az 1960-as évektől terjedt el, majd vált általánossá. Ennek következtében a  sírfelirat terjedelme összezsugorodott, csupán jelzésszerűen látja el a  szövegfunkciókat. A sírfelirat első, terjedelmesebb része biografikus jellegű [57] , az olvasó felé irányul,  az elhunyt életrajzi adatait tartalmazza (születés, foglalkozás, családi állapot, a halál körülményei). A szöveget záró formulák a halott irányába fogalmazott, nyugalmára, üdvözülésére vonatkozó búcsúszöveget alkotnak. A meditációra sarkalló több mondatos, olykor az obeliszk egyik oldalát lefoglaló, általában sztereotipiákból építkező elmélkedések szinte teljesen eltűntek. A sírfelirat megrövidülésével helyüket rövid bibliai mottó vette át.

A rendelkezésünkre álló harasztosi sírversek közül kettőt közlünk az alábbiakban:

          1871
            BE
EMEL         TETT
E SIRBA NYUGSZIK
SZÉL RÁKHEL NEK
PORA KI VOLT ÉLETÉ
BE HORVÁT FERENTZ
PÁRJA 40 ESZTEN
DÖ VOLT ÉLTE HA
TÁRA ITT NYUG
SZIK MELLETTE
KÉT KISDED MAG
ZATJA 1851 BE VOLT
HALÁLA ÁLDÁS
A POROKRA
E SÍRKÖ         EMELTETETT
           1867 BE
EZ BUZBEK KRISZTIÁN
NYUGOVO SIRHALMA KINEK
ÉLTÉBE VOLT KIRÁJ JULI
ÁNNA HÍV PÁRJA XL ESZ
TENDÖ VOLT ÉLTE HATÁ
RA ITT NYUGSZIK MELLET
TE KÉT KEDVES FIA PÁL
KINEK . VI ESZTENDÖ VOLT
ÉLTE HATÁRA ÉLE XIV
       JÁNOS KISEBB FIA IT VÁR
JÁK A KRISZTUST ÍTÉ
LETNAPJÁRA HINT ÁLDÁST
KI IT JÁRSZ NYUGOVÓ PORÁ
                 RA

E szövegtípusok sorában végül a végrendeletet kell megemlíteni. Akárcsak a halotti búcsúztató pszeudo-rendelkezései, a végrendelet a haláleset utáni öröklési és tulajdonjogi viszonyokat hivatott szabályozni. Az elhunyt akaratát tehát a halála utáni időszakra terjesztette ki. A végrendelethez való viszonyulást a halott iránti kötelező tisztelet szabályozta.

E szövegtípusok a halott emlékének megkonstruálását, kimerevítését, átmentését hivatottak biztosítani. [58] Az írott élettörténet maradandóságot biztosított az életből eltűnt személynek. A megnevezett hozzátartozókra bízta a halott emlékének ápolását, utasításainak tiszteletben tartását, anyagi javainak használatát. Minthogy emberi kapcsolatokat, társadalmi pozíciókat és viszonyokat szabályoznak, módosítanak, a szövegekben használt beszédmódok nagyon változatosak. A rendelkezés, az utasítás, a kérés, a bocsánatkérés,  a fogadkozás, a narráció váltakozik bennük. A szövegek hol a halott részéről, hol a halott nevében fogalmazódnak, hol a halotthoz, hol a hozzátartozókhoz szólnak, ugyanakkor a nyilvánosság bevonásával. A szövegek megalkotása, előadása maga is része a rítusnak.

A halottbúcsúztató a temetési szertartás azon utolsó szokáseleme, amelyben a halottal való foglalkozás után a halott nyilvánítja ki szándékait, illetve a legközelebbi hozzátartozók maguk járulhattak hozzá a halott emlékének átmentéséhez.

A kiindulópontot képező harasztosi esetben ez a feszültség húzódik meg. A család meggyőződése szerint a halottat megilleti a búcsúzkodás, a rendelkezés joga. A halottbúcsúztató tehát elkészül. A búcsúztatónak viszont nincs helye sem a hivatalos, sem a nyilvános temetési szertartásban. Ezért kerül felolvasásra szűk körben, illetve, írott formában terjesztésre.

4. E ponton jutottunk el gondolatmenetünk végéhez. A halottbúcsúztató történetében három szakaszt különíthetünk el. Az általunk áttekintett 18. századi nemesi, nyomtatott halottbúcsúztatók a hivatalos vallásos szertartás struktúrájába épültek. Szerzőjük a temetést irányító egyházi személy vagy felkért, a szépirodalom és a vallásos irodalom terén tájékozott írástudó. Szemléletüket és stílusukat a retorikai fordulatok, a meditatív jelleg határozzák meg.A prédikáció és a halottbúcsúztató sem az esemény részeiként,  sem a szöveg minősége, szemlélete tekintetében nem állnak szemben egymással.

A 19. századi kéziratos halottbúcsúztatók a hivatalos vallásos szertartásról leválnak már, de a temetési esemény részeként azt közvetlenül követik és lezárják. A kántortanítók, a parasztkántorok alkotásai a család igényéhez igazódnak, szándékuk a halott emlékének megörökítése, a temetés záró mozzanatának (elbúcsúzás, a halottas menet, az elhantolás) tagolása és irányítása. Ez a szerepük a szöveg helyzetre referáló jellegét erősíti fel (helyzetkép, konatív természetű szöveg). A búcsúztató hangszerkísérettel (orgona, hegedű) hangzik el, a dallam szerkezete meghatározza a szöveg szerkezetét. Emiatt általános a verses forma, ezen belül, akárcsak a halottsiratók egy részének esetében "erős strófikus hajlam" jellemzi a búcsúztató verseket [59] . Általános a kéziratos formában való megörökítés és terjesztés. A század első felében röplap formájú nyomtatott változat is ismeretes.

A utóbbi évtizedek halottbúcsúztatói rendre teljesen elszakadnak a nyilvános temetési szertartástól. A két világháború áldozatai temetési szertartásban nem részesülhettek. A halálhír érkezte után íródott emlékükre a halottbúcsúztató vers. Minthogy dallammal kísért előadásuk nem volt, a szöveg megszerkesztése szövegvers formájában történt. Formája, megfogalmazása nagyobb kreativitást érvényesíthetett, s minthogy szerzőjük nem huzamos időn keresztül vállalta el a búcsúztatók írását, sem a korábbi hagyományt nem birtokolta, sem személyes hagyományt, stílust nem alakított ki. A formulákról, a szerkesztési hagyományokról való lemondás által a szöveg bizonyos értelemben kikerül a közösség ellenőrzése alól. Elmarad az az általános szemléleti keret, amelyet a szövegformulák idéztek meg és aktivizáltak.

 E versek nagy példányszámban kerültek nyomtatásra és szétosztásra.  Ugyanebben az időszakban a tiltás miatt "láthatatlanná" vált búcsúztató lemond a verses formáról, s előadása, olvasása, terjesztése szűk családi körben történik. Ebben az átalakulási folyamatban a szembetűnő változások a következők. A hivatalos vallásos szertartás fokozatosan szembehelyezkedik a halottbúcsúztató verssel. A halottbúcsúztató olyan szemléleti és megszövegezési hagyományt követ, amelytől az egyház elhatárolja magát, s ezért a közönségigényt kielégítetlenül hagyja. Ez az igény ideig-óráig életben tartja a halottbúcsúztatás szokását. A halottbúcsúztató vers előadása viszont térben és időben egyre távolabb kerül eredeti környezetétől. Az új környezet megköveteli a szöveg újraalkotását ( helyzetre utaló passzusok beépülése a szövegbe, majd ezek eltűnése;  a szertartást irányító felszólítások elmaradása, illetve a majdani olvasóhoz való szólás; a halott nevének, személyi adatainak a szövegbe való beépítése). Az énekvers szövegverssé majd prózai szöveggé alakul át. Az akusztikus szöveg hovatovább vizuális, olvasható, megtekinthető szövegtárggyá válik, akusztikus környezetből, a temetés eseményéből, a holttest közeléből más tárgyi környezetbe, a leszármazottak életterébe tevődik át [60] .

E korszakban, az utóbbi évtizedekben az egyház szívesebben tolerálta/tolerálja a sírnál elmondott, sokszor vallásellenes tartalmú, világi (oktatási, politikai, gazdasági ) intézmények részéről elhangzó "szónoklatokat", mint a korábbi egyházi, majd laikus népi tradíciót.

  A halottbúcsúztató írott szövegként emléktárgy, kegyeleti tárgy, genealógiai bizonyíték funkcióját tölti be. Aranyosszéken a 20. század  első felében a gyászjelentőhöz hasonlóan gyászkeretes lapon 50-100 példányban nyomtatták ki és osztották szét a halottbúcsúztató verset. Több faluban (Harasztos, Várfalva) emlékeznek arra, hogy a közeli hozzátartozók, a szomszédok halottbúcsúztató verse rámába téve hosszú ideig a falon volt közszemlére kitéve. Állandóan emlékeztetett a halottra. Az 1955-ben elhunyt várfalvi Gadó Zéfi végbúcsújára unokája a maga és a nagyanyja képét is ráragasztotta, s így helyezte rámába. Ugyanilyen használattal rendelkezett Aranyosszéken  a gyászjelentő is. [61]

A két világháború idején az idegenben elhunyt férfiak hozzátartozói a halálhír megérkeztekor gyászjelentőt nyomtattak, halottbúcsúztatót írattak a halott számára. Ebben az esetben e lapok, esetleg a valamelyik családtag sírjelére vésett név képezte azt az objektumot, amely által a halott emlékének ápolása lehetővé vált. A rendelkezésünkre álló halottbúcsúztató versek közül ilyen a bágyoni Csép András "katona felett 1916. december 31-én",  az 1917-ben elhunyt várfalvi Dénes István emélékére írott búcsúztató. A szülőfalu, a rokonság ugyanígy búcsúzott 1977-ben attól a Vagyas Károlytól is, aki Szovjetúnióban alapított családot, s akinek a temetésén sem szülei, sem testvérei nem vehettek részt. 

A halottbúcsúztató vers nagy példányszámban való sokszorosításáról az 1950-es évektől nincs többé tudomásunk. A verset viszont a szerző néhány példányban továbbra is  szétosztotta a halott közeli hozzátartozói között. Amennyiben a vers egy példányban készült el, a temetés lezárultakor a halottas házhoz került. A hozzátartozók valamelyike  füzetbe másolta. A vers így épült be egy másodlagos kontextusba, a megőrzésre méltó írások közé. Szövegkörnyezetében vőfélyversek, emlékversek, ételreceptek, konfirmációi köszöntő,  családi feljegyzések találhatók.

Hogy a halottbúcsúztató vers utólagos olvasottsággal is rendelkezett, azt a Galíciában 1915-ben elhunyt bágyoni Vásárhelyi Mihály kéziratos halottbúcsúztatójára írt feljegyzés bizonyítja: "A ki ezt elolvasa a/ szeméből köny csorduljon".Ugyanerről győz meg egy múlt századi torockói adat. Egy füzetbe egyenletes, ugyanazon személytől származó bejegyzésben 32 halotti vers található [62] . A borítójára a tulajdonos, aki feltételezhetően nem szerzője, csupán összegyűjtője, másolója volt a szövegeknek, a következő kérést jegyezte: "Ezen haloti bucsuztató A Kornizs Andrásé 1894 be Sajátam igaz Jobarátom és hogy ha el tevedne Szolgaltasd a Kezemre

Válcságát Adom

február 17 dikén."

Ez valójában az olvasmányként is kezelt, verseket, énekeket tartalmazó kéziratos füzetek sztereotíp kezdőszövege volt a múlt században. [63] A füzet olvasmányként közkézen foroghatott, s a tulajdonos e bejegyzéssel vélte az elkallódástól megóvni.

A halottbúcsúztató versnek írott szövegként, akárcsak a gyászlapnak, a sírfeliratnak, a temetési szertartás lezárulta után a kései "vándor" számára is van üzenete. Egy hajdan élt személyről, annak sorsáról , családjáról és temetéséről, valamint mindannyiunk közös gondjáról, a halálról beszél.

Irodalom

Bahtyin, M.M.

1985 A szó az életben és a költészetben. In. Uő.: A szó az életben és a költészetben. Bp.5-54.

Balázs Lajos

1994 Az én első tisztességes napom. Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson. Buk.

Bartha Elek

1995 Halotti búcsúztatók a dél-gömöri falvak folklórjában. I-II. Debrecen

Erdész Sándor

1968 Fejfaírók a szatmári Erdőháton. Ethn.LXXIX. 2. 201-224.

Gál Kálmán

1895 Temetési szokások a Nyárád mentén. Ethn.VI.222-226.

Goody, Jack

1998 Nyelv és írás. In. Nyíri Kristóf - Szécsi Gábor(szerk.): Szóbeliség és írásbeliség. Bp. 189-221.

Jankó János

1893 Torda, Aranyosszék, Toroczkó magyar (székely) népe. Néprajzi tanulmány. Bp.

Jung Károly

1978 Az emberélet fordulói. Gombosi népszokások. /H.n./

Kákosy László

1988 halotti önéletrajzok szócikk. Világirodalmi Lexikon. 4. Bp. 181-182.

Károly S. László

1977 " Jaj nekem, szomorú életem!" A szövegformulák főbb típusai siratóénekeinkben. NK-NT. IX.307-328.

1980 Formulaszerűség, alkotásmód siratóénekeinkben. NK-NT.XI-XII.373-409.

Katona Imre

1982 Halottas énekköltészetünk tiszta és átmeneti műfajai. Előmunkálatok a Magyarság néprajzához. 10. Bp. 133-144.

Keszeg Vilmos

1996 Kelt levelem...Egy mezőségi parasztasszony levelezése. Debrecen

1997 Az írás a populáris kultúrában. In. Csoma Zsigmond - Viga Gyula(szerk.): Európából - Európába. Tanulmányok a 80 esztendős Balassa Iván tiszteletére. Néprajzi Látóhatár. VI.1-4.45-52.

1998 Írott szövegek egy egyén életterében. (Esetelemzés) Ethn. CIX.2.589-628.

1999 Kicsiny dalaim. Népi költők antológiája. Válogatta, szerkesztette, az előszót írta ~. Székelyudvarhely

1999  Századeleji gyászjelentő lapok. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve.7.Kolozsvár. 95-110.

2000 A hiedelem. Esemény és szöveg. In. Folklorisztika 2000-ben. Tanulmányok Voigt Vilmos 60. születésnapjára. Bp. I. 203-209.

Kósa László

1989 A gyimesi csángók hagyományos élete. In. Kallós Zoltán - Martin György: Tegnap a Gyimesben jártam. Gyimes-völgyi lírai dalok. Bp.1989.5-15.

Kríza Ildikó

1991 Balladaköltészetünk a századfordulón. In. Uő. A magyar népballada. Fejezetek a balladakutatásból. Debrecen. 148-160.

1993 Felsőnyéki halotti búcsúztatók. Bp.

Kunt Ernő

1987 Az utolsó átváltozás. A magyar parasztság halálképe. Bp.

Lázár György - Radnóti Sándor

1978 életrajz szócikk. Világirodalmi Lexikon.2. Bp.1044-1046.

Lengyel László

/É.n./Hervadhatatlan koszorú. Kovács Ákos (szerk.): Haláljelek. Liget. 56-62.

Magyari Etelka

1999 Halotti búcsúztató a bánsági Újszentesen. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve.7.Kolozsvár. 89-94.

Martin, Henri-Jean

1996 Histoire et pouvoirs de l'écrit.Paris

Mészáros István

1972 Népoktatásunk 1553-1777 között. Bp.

1988 A falusi tanító feladatkörének kibővülése a XVIII. században. In. Hopp Lajos - Küllős Imola - Voigt Vilmos (szerk.): A megváltozott hagyomány. Tanulmányok a XVIII. századról. Bp. 111-121.

Nagy Ödön

1992 Temetési szokások a Maros megyei református gyülekezetekben. Néprajzi Látóhatár. I. 3-4.sz. 53-63.

Nyíri Kristóf - Szécsi Gábor (szerk.)

1998 Szóbeliség és írásbeliség. A kommunikációs technológiák története Homérosztól Heideggerig. Bp.

Orbán Balázs

1871 A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. V. Aranyosszék. Pest

Ortutay Gyula

1962 Az iskolai nevelés szerepe a parasztságunk kultúrájában. Ethn. LXXIII.497-511.

Péntek János

1997 A ritualizált szöveg. In. Uő.(szerk.): Szöveg és stílus. Szabó Zoltán köszöntése. /Kv./ 329-334.

Péterfy László

1977 Faragott sírkövek és díszítményeik a nagykendi temetőben. Folklór Archívum 7. 79-163.

Tóth István György

1996 Mivelhogy magad írást nem tudsz...Az írás térhódítása a művelődésben a kora újkori Magyarországon. Bp.

Van Gennep, A.

1909 Les rites de passage. Paris

Virág Magdolna

1994 Temetés a Tövisháton. Haldoklóhoz, halotthoz és temetőhöz kapcsolódó szokások és hiedelmek három szilágysági faluban. Debrecen

Voigt Vilmos

1984 búcsúztató szócikk. Világirodalmi Lexikon. 1. Bp.1.

/É.n./ A gyász jelentése. In. Kovács Ákos (szerk.): Haláljelek. Liget. 12-20.

Voisine, Jacques

1963 Az "Autobiographie" irodalmi terminusának kialakulása. Világirodalmi figyelő.IX.2.sz.131-138.

      Búcsúztató n.Fodor Gizella részére
Megszólalt a kis harangunk
Sirásra vált a mi szavunk
Azt siratjuk kit szerettünk
Nem láthatják többé szemünk
Giza néni ifjú asszony
Miért kellett, hogy el búcsúzzon
Ez volt az Úr rendelése
Pihenjen most már békében.
Szép tavasz van virág nyilik,
Giza nénit ki kisérik.
Ki a csöndes temetőbe,
Hogy pihenjen meg békébe
Nehéz volt már neki élni,
Mert sokat kellett szenvedni.
Megtört az ő gyenge szive,
S ezért volt rövid élete.
Most már végkép elbucsuzom,
Halljátok meg búcsú szavam,
Tudom nehéz lesz vallásunk,
Mert családom itt kell hagynom.
Dénes lelkem jó hitvesem
Bocsás most meg mindent nekem.
Nem gondoltam, ily hirtelen,
Megyek át a szenvedésen.
Arra kérlek én most téged
Gyermekünket hün szeressed.
Károlyt kit mi nevelgettünk,
Mint lelkünket ugy szerettünk.
Vigyáz reá segítsed őt,
Ugy, hogy tettük mi ezelőtt.
Ne érezzen semmi hiányt
Szeresse az édes apját
És te Károly, drága fiam,
Hozzád szól most búcsú szavam.
Tudom nehéz meghallgatni,
Tőlem most már elszakadni.
Tudom fáj, hogy nem láthattál,
Mert kegyetlen volt a halál.
El rabolta életemet
S itt hagytalak kettőtöket
Arra kérlek édes fiam
Halgasd meg az intő szavam.
Édes apádat szeressed,
Ugy amint az eddig tetted.
Hogyha elvet a sors messze,
Emlékemet zárd szivedbe,
Valahányszor haza jösz majd,
Keresd fel az én siromat.
Édes anyám te jó asszony,
Te maradtál hátra bizony.
Fáj a te öreg lelkednek
Hogy ily ifjan eltemetnek.
Köszönöm a sok joságod,
Segítette sokszor lányát.
Áldja meg azért az Isten,
Hátra levő idejében.
Édes anyám arra kérem,
Amit még tud azt segitsen.
Ne hadja el családomat,
Ápolgassa a siromat.
Testvéreim: Erzsi, Anna,
Hallgassatok most szavamra.
Látjátok milyen az élet,
Ki oltotta a szivemet.
Búcsúzom én most tőletek,
Emlékimet őrizzétek
Családotok Isten áldja,
Giza testvér azt kivánja.
Rokonok és jó szomszédok,
Veletek már nem tréfálok.
Mert az élet mostoha volt,
Engem hamar, hogy elrabolt.
Isten legyen ti veletek,
Emlékimet őrizzétek.
Legyetek jól családommal,
Dénessel s Károly fiammal.
Most már vár a temető rám,
Az lesz az én édes hazám.
Ott fogok én megpihenni,
Ott nem fog fájni majd semmi.
Az orgona fájó hangja,
Kisérjen ki a siromba.
Ki a csendes temetőbe,
Hol pihenek majd békébe.
Könnyü legyen a föld hantja,
Virág siromat takarja.
Édes lesz ott megpihenni,
Oda lent majd nem fáj semmi.
(Elhangzott Várfalván 1957.IV.24-én.
 Írta Csegezi Ferenc)

  VAGYAS KÁROLY BUCSUZTATOJA

Sürgönyöznek, jön a posta
Messziröl jön szomoruan
Olvasgatjuk, találgatjuk
Minden rosszat félre dobunk.
S mégis, mégis oly kegyetlen
Sürgönyünk oly reménytelen
Az van abban beleirva
Vagyas Károly nem jön vissza.
Leszakitotta a halál
Oroszország nyugvo hazám
Ott pihenek szép csöndesen
De a lelkem itt köztetek.
Édesapám, Édesanyám,
A szivetek tudom, hogy fáj
Nem megyek én többé haza,
Mert halálom oly mostoha.
Tanultam, hogy ember legyek
Hogy majd aztán segitselek
Öreg apám, öreg anyám
Károlyotok bucsuzik már.
Hogy is kezdjem bucsuzásom?
Hogy az nektek ne is fájon,
Szépen kérlek ne sirjatok
Ezt mondja a ti fiatok.
Szerettetek volna látni
Jöttetek is bucsut venni
Elköltöztem én hamarabb
Ne lássam a fájdalmatok.
Jó szüleim Isten áldjon
Ezt kivánja Vagyas Károly,
Messze, messze idegenben
Ott pihenek én meg csendben.
Nem vagyok én idegenben
Feleségem, szép gyermekem,
Akik szerettetek engem
Tölletek már bucsut vettem.
Boldog voltam közötetek
Örizzétek emlékemet,
Keressétek a siromat
Legyetek mindig boldogok.
Testvéreim eggyen-eggyen
Felkerestetek ti engem
Tamás te még láttál engem
Gizi, Annus, de ti már nem.
Megbocsátok mindent nektek
Köszönöm, hogy szerettetek.
Köszönöm, hogy eljöttetek
Isten legyen ti veletek.
Sogornöm és jo sogorom
Tölletek is elbucsuzom
Köszönök én mindent nektek
Legyen boldog életetek.
András téged arra kérlek
Segitsd a szüleimet
Vigyázz rájuk, vigasztaljad
Ne érezzék hiányomat.
Minden rokont ugy szerettem
Boldog voltam én köztetek.
Mullatoztunk, jo kedvünk volt,
Vagyas Károly köztetek volt.
Felsohajtok bánatomban:
Szülöföldem, szép határa
Látlak-e még valahára,
Senkit-senkit többé soha,
Vagyas Károly könnyü legyen:
Ott a föld az idegenben,
Mi is bucsuzunk te töled
Legyen csendes pihenésed.
(Elhangzott Várfalván 1977. október 30-án
Összeállitotta Pálfi J.Dénes.)

Van a szemeteknek elegendő könnye?

Van a szemeteknek elegendő könnye?
Hullassátok ide, koporsóm fölébe!
Letörtem az élet legszebb szakaszában,
Én, a nyíló virág, fonnyadt fűvé váltam.
Sírtok, jó testvéreim: Árpi, Emma, Ilonka, Irma, hallom  zokogástok,
Lelketek fájdalma koporsómban átfog.
Szeretnék felkelni, hogy oda boruljak
A szívetekre, hol értem a kín égig hat.
Most már én elmegyek és ti tovább sírtok,
Az utamról visszatartani nem bírtok.
Megyek és már többé én haza nem térek,
Most csakugyan örök új hazát cserélek.
Ne sírjatok mégsem, testvéreim, nagyon,
Igy akarta ezt a nagy égi Hatalom.
Isten szólított el, az ölébe megyek,
De tőletek elébb végbúcsúzást veszek.
Ég veled, Klári, kedves feleségem.
Kivel 16 évet én boldogul éltem.
Bánatod éjjelén tekints fel az égre,
Rád süt egy csillagról a szerelmem fénye.
Apolka kislányom, az Isten megáldjon.
Nincs már édesapád, kis gyönge virágom.
Letesznek a sírba, téged árván hagylak,
Az égi Atyának kegyelmébe hagylak!
Áldjon meg az Isten, Sanyika kisfiam,
Nincs már édesapád, mert e sorsra juta.
Ha megnősz, légy boldog ezen a világon,
Igy majd édesebb lesz örök síri álmom.
Búcsúzom tőletek, kedves Após, Anyós,
Nehéz az elválás, mert ez igen gyors.
De ha ezt mérte rám Isten keze,
Búcsúzom és máris megyek vele.
Helyettem árváimnak szülei legyetek,
Hogy felneveljétek itt közöttetek.
Búcsúzom tőletek, rokonok, szomszédok és jó munkatársaim,
Kik egész életemben voltatok hű, igaz társaim.
Bocsássatok meg, ha valamit vétettem,
Mert én ezzel az életből közületek kiléptem.
Ott lesz örök álmom, örök síri álmom,
Ott lesz a nyugvásom és feltámadásom.
Édes testvér, bátyám, Árpi testvérem,
Kedves Ángyóm, Ilus, Árpi felesége,
Bocsássatok engem el erre az útra,
És ne tekintsetek vissza már a múltra.
Nem fogunk már kezet találkozáskor,
Nem kérdezzük egymást, hol jártál, mint máskor.
Isten nevében búcsúzom tőletek,
De fáj, hogy már elmentem közületek.
Emma húgom, Feri sógor, az Isten veletek,
Legyetek hű szülők, amíg csak lehettek.
Neveljétek gyermekeiteket békében ,
Amíg megengedi a mennybéli Isten.
Ilonka húgom és Miklós sógorom,
Hozzátok is szól most búcsúzó szavam.
Ha néha eljártok az én kapum előtt,
Az árváimat keressétek mielőbb.
Tanítsátok őket, intsétek a jóra,
S ha segítséget kérnek, legyetek kész arra,
Isten veletek.
Legkisebbik húgom, Isten legyen veled,
Sanyi sógor, elbúcsúzom tőled.
Nem megyek már többé a szülői hajlékba,
Ahol annyit éltem jóban és vígságban.
Ottan nevelkedett öt testvér egy házban,
Néha kacagásban, néha a sírásban.
De többé nem megyek, mert nem tehetem,
Így mérte az Isten ki az én életem.
Maradjatok meg testvéri jóságban,
S ha tehetitek, mindig boldogságban.
De Sanyi bátyátok is jusson eszetekbe,
Mert én is szeretlek ebben az életben.
A síromat néha fel-felkeressétek,
S mondjatok egy imát, ezt kérem tőletek,
Isten veletek.
Most már tőletek is el kell válnom,
Kedves gyermekek, Árpika, Klárika,
Alizka, Júlia, Anna-Mária, Bálint,
Sanyika, Elemér és az én két árvám,
Apolka, Sanyika.
Mindig úgy szerettem a kisgyermekeket,
Mindig értük éltem és mindent megtettem.
Ha kellett, egy falatot értük megfeleztem,
Nehéz a megválás, talán legnehezebb.
Itt kell hagyjam árván szívem szeretteit,
Legyetek hű szívek, Isten veletek.

          (Elhangzott Harasztoson 1981.I.13-án.

            Írta Király Ferenc.)

(Harasztosi halottbúcsúztató)

Gyászoló testvéreim! Árpi utolsó kérését szeretném teljesíteni, melyet a kórházi ágyban való szenvedései között mondott el nekem.

Elérkezett az utolsó pillanat, amikor meghalt gyermekünk, testvérünk, unokatestvérünk, volt férj, barátunk búcsúzik mindnyájunktól.

Nemrég, amikor még a kórházi betegágyban vergődött, küzdött a halállal szemben, arra kért engem, hogy mondjam el nektek mindazt, amit ő soha nem tudott kimondani és most már többé soha nem is fogja szóra nyitni száját.

Még sok ember él a földön, ki érzéketlennek tűnik, kinek szívéből mégis könny ered. Akit bennem láttatok éltemben, az csak látszat volt, mert lelkem mélyén mindig ott élt a fájdalom. Sajnos nem volt erőm legyőzni tehetetlenségemet. Több segítségre lett volna szükségem. Lelkem, akaratom gyenge volt és a saját gyengeségem sodort a halál kegyetlen torkába. Tudom, fájdalmat okoztam neked, drága édesapám, kedves húgom és kedves feleségem. A testi, lelki szenvedés legmélyén fetrengtem és már semmilyen kiutat, célt nem láttam, panaszaimat szívembe zártam, nem tudtam elmondani senkinek.

Ne gondoljátok, hogy érzéketlen ember voltam. Én tudtam, éreztem, hogy ki szeret és ki nem szeret, de a szám néma maradt és a ki nem mondott szavak súlya nyomta a lelkemet. S mindezek ellenére visszautasítottam szeretteim jóindulatú tanácsait és némán hordoztam bánatomat.

Drága édesapám, bocsáss meg, hogy ilyen mérhetetlen fájdalmat okoztam neked és ilyen hamar távoztam az élők sorából. Sok szenvedésem már teher volt számomra és számotokra is. Próbáltatok visszaragadni a halál torkából, de már visszaút nem volt. De vigasztaljon az a gondolat, mely bármennyire fájdalmas, hogy lelkem, emlékem veletek marad.

Már nem tudom szóban megköszönni néktek, édesapám, húgom, Erzsébet, nénéim, bátyáim, unokatestvéreim, végtelen fáradozásaitokat, amit életem utolsó kínos napjaiban nyújtottatok nekem. Harcoltatok értem a halállal szemben és akkor még felcsillant bennem az élet reménye, de már túl gyenge volt a testem, lelkem, hogy abba a kis reménybe kapaszkodjék.

Ti igaz szívből mellettem voltatok. Most már többé nem fogom látni aggódó arcotokat és nem fogom érezni szereteteteket. Földi szenvedésem véget ért. Nagyon fáj az elmúlás, fáj az, hogy szeretetemet nem tudtam kimutatni irántatok, és fáj, hogy így eliramodott felettem az élet.

Az örökkévalóságban való újratalálkozásban remélek és bízok, és kérlek, ne felejtsetek el, mert szerettelek titeket.

Drága édesapám, édes húgom, vigyázzatok egymásra és szeressétek egymást. A halál elragadott közületek és ezt az ürességet töltse be a SZERETET és a HIT. Legyetek erősebbek, mint amilyen én voltam és akkor nyugodtan csukhatom le szememet örökre.

Kedves kis feleségem, Judit, most tőled búcsúzom utoljára. Egyetlen és egyben utolsó esdeklő kérésemet, amit a kórházi szenvedés ágyából kiáltottam hozzád, magammal viszem a síromba. A közösen élt szép és fájó emlékeket is a sír magába zárja. Életemben te voltál az egyetlen csillag, mely örökké ragyogott. Sajnos ez a ragyogás nem tudott visszatartani életem útján, szeretetedbe nem tudtam kapaszkodni, mert titkos bánatom elhomályosította lelkemet, szememet. Mikor utoljára láttalak a kórházban, fájdalom tört fel szívemből. Miért kellett ennek így történnie? Szemeid csillogását könny borította. Zokogásodban közös, elmúlt életünk fájdalmas, küzdelmes szétszakadása sajdult fel. Mi akkor tudtuk, hogy itt a vég, de lelkemben még egy kis remény csillant fel. Arra kérlek, felejtsd el a rosszat és maradjon meg lelkedben a sok szép emlékünk. Fáj, hogy így történt, hogy el kell távoznom ilyen hamar. Szavak szétfoszlanak, elfelejtődnek, de az emlékek megmaradnak. Egyetlen szívből jövő kívánságom: légy boldog és ne feledj el soha.

          Elhull a virág, eliramlik az élet,
          Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide,
                    Ki fejedet most keblemre tevéd le,
          Holnap nem omolsz-e sírom fölibe?
          Oh mondd: ha előbb halok le, tetemimre
          Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
Ime eljött a pillanat, hogy utolsó utamra elkísérj. Az üres sír magába zár, de én az emlékedet magammal viszem mindörökre.

Mi is búcsúzunk tőled fájdalommal, kedves halottunk, Árpi, tested, lelked örökre megpihen, ahova mész, ott nincs fájdalom és bánat.

Emléked legyen áldott, pihenésed csendes. Ámen.

Harasztos, 1999. január 17.

---

Ugrás az oldal tetejére